törzs: Sárgamoszatok: Magányosan vagy kolóniában élő egysejtűek ostorokkal vagy anélkül; a fajok kisebb része fonalas többsejtű. Sejtfaluk pektin vagy cellulóz, raktározott tápanyaguk sohasem a keményítő, hanem a krizóz (krizolaminarin) nevű szénhidrát vagy olajok. Színanyagaik a zöld klorofill-a és -c, a narancssárga karotinoidok, a sárga xantofillek és a sárgásbarna fukoxantin. A sárgamoszatok osztályában előfordulnak heterotróf fajok is.

 

osztály: Sárgászöldmoszatok: Sárgászöld színűek a sejtek, ostorok csak a szaporítósejteken vannak, a vegetatív alakok mozdulatlanok. Édesvizekben, nyirkos szárazföldi élőhelyeken, barlangok ún. lámpaflórájában élnek.

Bothrydium granulatum (gombostűfejmoszat): Kb. 2 mm nagyságú sokmagvú (polienergidás) óriássejt, rögzítő nyúlványai színtelenek, a színtestek a föld felett gömbös részben találhatók. Nyirkos talajon, falak tövében, kiszáradó medrekben él.

 

osztály: Sárgamoszatok: Sárgásbarna színűek a sejtek, egy vagy két ostorral élénken mozognak. A fajok magányos egysejtűek vagy laza kolóniákat alkotó egysejtűek, esetleg fonalas többsejtűek. Édesvizekben gyakoribbak. Tengeri fajaik egy része mészvázas, fosszilis üledékükből állítják elő az írókrétát.

Dynobrion divergens: A sejtek tölcsérszerű átlátszó házakban élnek, laza, elágazó kolóniába szerveződve.

Synura uvella: Sugárirányba szerveződő sejtjei gömbszerű kolóniát alkotnak, amely a fél mm-t is közelítheti.

 

osztály: Kovamoszatok: Egysejtűek, sejthártyájukat kemény kovahéj (mikrokristályos SiO₂) burkolja. A héj két, cipősdobozhoz hasonló módon egymásba csúszó félből áll. A héj alaplapja és fedőlapja rendszerint változatos rajzolatot visel, amelynek nagy jelentősége van a fajok meghatározásában. Sejtplazmájuk vékony réteg, a sejtfalhoz simul; nagy központi sejtüreget körülzárva. A színtestek korong, lemez vagy szalag alakúak. Nyirkos talajon vagy a talaj mélyében (akár 40 cm mélyen is!), források, patakok, folyók, tavak, mohagyepekben, de főleg tengerek vizében élnek. Érzékenyek a vizek szennyezettségére. Mindig egysejtűek, legfeljebb osztódás után közös kocsonyaburokban maradhatnak együtt a sejtek. Fosszilis fajaik váza helyenként vastag réteggé gyűlt össze, ezt nevezik diatómaföldnek.

 

            rend: Centrales: A héj alap- és fedőlapja kör alakú, sugarasan részarányos. Mozgásszerv nincs, planktoni életet élnek. A színtestek kör alakúak.

Cyclotella ocellata: A Balaton fitoplanktonjának része.

Cyclotella bodanica

 

            rend: Pennales: A héj alap- és fedőlapja bot vagy hajó alakú alakú, kétoldalasan részarányos. Jellegzetes módon mozognak: a fedő- és alaplapon vagy csak az alaplapon hasíték (raphe) látható, amely nyíláson a sejtplazma kissé kitüremkedve hosszirányban áramlik, így a lánctalpéra emlékeztető módon csúsztatja előre a sejtet. Aljzaton élnek, a benthos részei. A színtestek általában lemez alakúak.

Diatoma vulgaris: Az osztódás után zegzugos láncokként maradnak együtt a sejtek.

Pinnularia viridis: Csónak alakú, 200 mikron nagyságot is elérő sejt.

Navicula mutica: Talaj- és barlanglakó. (Navicula = csónakmoszat)

Navicula pigmaea: Szikes tavak lakója.

Gomphonema acuminatum

 

törzs: Barázdásmoszatok: Egysejtűek két, egyenlőtlen ostorral. A sejtet cellulózlapokból álló páncél borítja (páncélosmoszatoknak is hívják őket), melyen egy hosszanti és egy haránt irányú barázda van. Utóbbiban fekszik kb. fele hosszúságában a rövidebbik ostor. Raktározott tápanyaguk keményítő vagy olajok. Színanyagaik a klorofill-a és -c, karotinoidok és különféle xantofillek. A segédpigmentek miatt általában vöröses-barnás színűek (másik nevükön „tűzmoszatok”). Előfordulnak heterotróf és mixotróf fajok is. Többségük a tengeri plankton tagja.

Ceratium hirundinella (fecskemoszat) : A sejtet szarvszerű nyúlványok nagyobbítják, mérete 200 mikron is lehet. A Balaton jellegzetes planktonja.

Peridinium aciculiferum

 

törzs: Zöldmoszatok: Egy részük magányosan vagy kolóniában élő egysejtű, más részük fonalas vagy lemezes telepű többsejtű. Sejtfaluk cellulóz, raktározott tápanyaguk keményítő és olajok. Színanyagaik a klorofill-a és -b, karotinoidok és xantofillek. Aktív mozgásra képtelen és ostorokkal mozgó fajok is vannak. Egymagvúak, ritkábban polienergidásak. Túlnyomó részük édesvízi plankton vagy fenéklakó, de élnek tengerekben is, mindkét élőhelyen a felszínhez közel, a vörösfény-zónában. A szárazföldi fajok köveken, nedves talajon élnek, gyakran tömlősgombákkal zuzmótelepeket alkotnak. 

 

osztály: Zöldmoszatok: Sejttani, szerveződési tulajdonságaik megegyeznek a törzs általános jellemzésében leírtaknak. Ókori szárazföldre került csoportjaikból vezethetők le a szárazföldi növények: a mohák és másik fejlődési ágon a hajtásos növények, de rokonságot mutatnak a moszatgombákkal is. Az édesvízi plankton legjelentősebb csoportja, az édesvízi táplálékláncok fontos bázisa.

            rend: Ostoros zöldmoszatok: Leginkább édesvízi, fototróf élőlények. Sejtjeik kétostorosak, egymagvúak.

Chlamydomonas reinhardtii

Volvox aureus : Nemzetségében a sejtek (több ezren) gömbszerű, 1 mm körüli méretű kolóniát alkotnak, amelyben a közös kocsonyaburokban lévő sejtek között plazmahidakon át megvalósuló szoros anyagcsere-kapcsolat létezik, illetve némi alaki és működési különbség, tehát a differenciálódás első jelei is megfigyelhetők. Ezt a típusú kolóniát előremutató tulajdonságai miatt már a soksejtűség legegyszerűbb szintjének tekintik.

Pandorina morum : 8-16 sejtből álló, negyed mm nagyságú telepet alkot.

 

            rend: Spórás zöldmoszatok: Sejtjeik ostor nélküliek, egymagvúak; magányosan vagy kolóniákban élnek. Hőforrásokban, hóban, jégen, gyakorlatilag bárhol előfordulnak. Szennyezett vízben is szeretnek élni, elszaporodva vízvirágzást okoznak. Ivartalan szaporodásuk spóraképzés, azaz az utódsejt (spóra) az eredeti sejt (anyasejt) belsejében képződik.

Hydrodyction reticulatum (hálómoszat): Hengeres sejtjei akár másfél centiméteres nagyságot is elérhetnek, egymással ötszög-hatszög rendszerű hálóba kapcsolódnak, amely hálózat  20 cm-es nagyságú is lehet. Egyetlen sejtjében több ezer spóra is képződik, amelyekből a kifejlettre emlékeztető háló alakul ki az anyasejt belsejében - csak éppen kicsiben. A kolónia sejtjei a kiszabadulás után növekszenek a fajra jellemző méretig.

Chlorella vulgaris: Gömb alakú sejt, egyetlen színtestje a sejtfal mellett található. Vizekben, talajban, sziklákon, fakérgen, zuzmótelepekben egyaránt előfordul, állatokkal (zöld hidra) vagy „állati egysejtűekkel” (papucsállatka) élhet szimbiózisban (endobiózis). Az első moszatfaj volt, amelyet tiszta tenyészetben termesztettek.

Scenedesmus quadicauda (harmónikamoszat) : Hosszúkás sejtjei négytagú kolóniákat képeznek.

Pediastrum simplex (fogaskerékmoszat) : Csillag alakú, lapos, tized mm nagyságú kolóniát képez. Planktonikus.

 

rend: Egymagvú fonalas zöldmoszatok: Leggyakrabban egyszerű vagy elágazó sejtfonalat, ritkábban sejtlemezt alkotnak. A telep többnyire az aljzathoz rögzül.

Ulva lactuca (tengeri saláta): Lapos, salátaszerű telepe kétrétegű, rögzítőkorong erősíti az aljzatra. Tengerparti népek fogyasztják; főzeléket, levest készítenek belőle vagy salátaként tálalják, helyenként takarmányként, trágyaként is használják. Fejlődésmenete a szárazföldi növényekéhez hasonlóan kétszakaszos, azaz nemzedékváltakozásos. Négyostoros spórái kedvező körülmények között osztódásnak indulnak és soksejtű teleppé fejlődnek. A telep legtöbb sejtje képes ivarsejtek termelésére (mind a kétféle ivarsejt képződik, vagyis a növény egylaki). A különböző telepből származó ivarsejtek összeolvadnak (kopuláció), zigóta képződik, amely egy, az előzővel teljesen megegyező küllemű teleppé fejlődik, amelynek sejtjei majd képessé válnak a spóraképzésre. A haploid spórából és a diploid zigótából fejlődő telep ránézésre teljesen hasonló, mégis megkülönböztetjük őket: a spórából fejlődő és ivarsejteket termelő telepet ivaros telepnek (nemzedéknek), a zigótából fejlődő és spórákat termelő telepet ivartalan telepnek (nemzedéknek) nevezzük. A moszat szaporodása, fejlődése közben e két nemzedéket váltogatja, a szaporodásmenet elnevezései innen származnak. A nemzedékváltakozásos fejlődési típus sok más fejlett moszatra is jellemző (a szárazföldi növényeknél pedig kizárólagos, ld. később).

Ulothrix zonata : Tiszta édesvizekben gyakori fonalas moszat. Fejlődésmenete szintén kétszakaszosnak tekinthető, az előbbihez hasonló elvek szerint.

 

 

rend: Sokmagvú fonalas zöldmoszatok: A növény egyetlen hatalmas, polienergidás sejtből áll, amelynek a fejlettebb növényekre emlékeztető gyökérszerű, szárszerű és levélszerű részei fejlődnek, de persze ezek a fogalmak nem keverendők össze a hasonló elnevezésű növényi szervekkel, hiszen ezek csak egyetlen nagyra nőtt sejt részei!

Acetabularia mediterranea (esernyőmoszat): Kisebb kalapos gombára emlékeztető alakú és nagyságú moszatsejt; aljzaton rögzülő, hosszú rögzítő tömlő végén esernyőszerű kiszélesedést visel. Az ernyő a zigótából három évig fejlődik, ezalatt sejtmagja óriásira növekszik, majd a harmadik évben osztódni kezd, miáltal több ezer sejtmag képződik.

 

osztály: Járommoszatok: Egysejtű vagy fonalas szervezetek. A sejtek sohasem viselnek ostort. A cellulóz sejtfal külső rétege nyálkás vagy kocsonyás. Jellegzetesen édesvízi növények, a plankton és a benthos alkotói. Fontosak a vizek öntisztulásában.

Nevüket különleges ivaros szaporodásuk után kapták. A fonalak párhuzamosan egymás mellé fekszenek, majd egy-egy ivarsejtté alakult sejt beltartalma (a sejtmaggal együtt természetesen) a párhuzamos, másik fonal valamelyik sejtjének tatalmával egyesül egy plazmahídon keresztül. A párhuzamos fonalak, amelyeket több helyen is ilyen plazmahidak kötnek össze, létrára vagy járomra emlékeztetnek. Habár a sejttartalmak egyesülése végső soron összeolvadás, azaz kopuláció, mégis a plazmahidak miatt leggyakrabban konjugációként emlegetik.

Spirogyra catenaeformis: A nemzetség nevét a sejtek csavarszerűen tekeredett, szalagszerű színtestjéről kapta. Nagy tömegei, mint világoszöld „felhők”, jól láthatók a vízfenék közelében („békanyál”).

Closterium moniliferum: Kifli alakú, végein elkeskenyedő sejt.

 

osztály: Csillárkamoszatok: Testfelépítésüket tekintve a legfejlettebb zöldmoszatok. Teleptestük tagolt; rögzítő gyökérszerű részből, főtengelyből és a főtengelyről csomókban örvösen eredő oldaltengelyekből áll. A csomók közti sejtek polienergidásak, a többi egymagvú. Sejtfalaikra mész rakódik (ennek köszönhetően fosszilis maradványaik jó megtartásúak). Ivartalan szaporodásuk nem egyszerű osztódás, mint más zöldmoszatoknak, hanem leváló, soksejtű teleprészekkel, vagy keményítőtartalmú gumócskákkal szaporodnak. Ivaros szaporodásuk is fejlettebb, mint a másik két osztály fajainál: az ivartalan telepen az ivarsejtek külön ivarszervekben fejlődnek. A tengereket és a tisztább édesvizeket kedvelik; az aljzaton rögzülve víz alatti „gyepeket” alkotnak.

Chara canescens: Arasznyi magasságú kétlaki növény. Hímivarszervei sárgásvörös sejtcsomócskák, női ivarszervei nagyobb, ovális, zöld tokok. Szikes tavakban él.

törzs: Barnamoszatok: Mindig soksejtűek; ritkábban fonalas szerveződésűek, gyakrabban és jellemzően fejlett teleptestűek. Sejtjeik fala elsősorban cellulóz, de előfordulnak benne fehérjék, néha kitin is. Raktározott tápanyaguk a laminarin (ami kémiailag azonos a sárgamoszatok krizolaminarinjával) és olajok. Színanyagaik a klorofill-a és -b, karotinoidok és xantofillek, utóbbi vegyületcsoportban nagyon jellemző a sárgásbarna fukoxantin. A sejtek rendszerint egymagvúak, ostor csak a szaporítósejteken fordul elő.

Túlnyomó részük a mérsékelt és hideg övi tengerek parti zónájának lakója, ahol többnyire az árapály-zónában alkotnak gyökerező moszaterdőket. Édesvízben kisebb részük él, hazai vizekben nem találhatók meg. Ivaros-ivartalan szaporodásuk bonyolult nemzedékváltakozás, hasonlít a fejlett zöldmoszatokéra; ivarszervek itt is kialakulnak. Ivartalan sokasodás lehetséges még a telep feldarabolódásával, szétesésével.

Laminaria hyperborea (pálmamoszat): Az északi félteke hidegebb tengereiben él. Nemzetségének más fajaival együtt a partra vetett , illetve a parthoz közel élő példányait gyűjtik, szárítják és élelmiszerként (algaliszt, levesek, mártások) vagy takarmányként hasznosítják.

Alaria esculenta: Ahogyan a neve is mutatja (esculenta = ehető), szintén táplálékként közismert, főleg a Brit-szigetek északi részén.

Sargassum filipendula: Mérsékelt és meleg tengerekben, sziklás partvidéken és a nyílt vízen is élnek. Nevezetes a Sargasso-tengerben élő hatalmas lebegő tömegük, melyet még a mai óceánjáró hajók is elkerülnek.

Macrocystis pyrifera: A legnagyobb termetű moszatok közé tartozik, 70 méter hosszúra is megnőnek telepei. Az aljzattól néhány méterre, a felszínen lebeg a telep nagy része. Főleg a déli hideg tengerekben él. Szervesanyag-termelése kiemelkedően nagy: hektáronként évente 10 tonna körül alakul.

Fucus sp.: Telepét ovális úszóhólyagok lebegtetik. Ivarszervei a levélszerű teleprészek csúcsán, kis hólyagokban találhatók. A nemzetség fajait többnyire trágyának és takarmánynak használják.

 

törzs: Vörösmoszatok: Majdnem mindig soksejtűek; azok ritkábban fonalas szerveződésűek, gyakrabban és jellemzően fejlett teleptestűek. Sejtjeik fala kétrétegű, a belső réteg cellulóz, a külső elnyálkásodó pektin. Raktározott tápanyaguk a keményítő és olajok. Színanyagaik a klorofill-a és -d, karotinoidok, fikocián és fikoeritrin. A sejtek egymagvúak, ostor még a szaporítósejteken sem fordul elő.

Túlnyomó részük a mérsékelt és meleg övi tengerek parti zónájának lakója, ahol jórészt az árapály-zónában alkotnak gyökerező telepeket, de a barnamoszatoktól eltérően mélyebbre, akár 200 méteres mélységbe is lehatolnak. Édesvízben nagyon kevés fajuk él. Ivaros-ivartalan szaporodásuk bonyolult nemzedékváltakozás, hasonlít a fejlett zöldmoszatokéra; ivarszervek itt is kialakulnak. Törzsfejlődésük szerint elég különleges csoport, nemigen mutatnak rokonságot más moszattörzsekkel, annál inkább feltűnő a hasonlóság (színanyagok, színtest egyszerű felépítése) a kékbaktériumokkal.

Belőlük (pl. Gigartina, Chondrus, Gracilaria, Furcellaria, Phyllophora nemzetségek) állítják elő az agar-agart és a karragént, mindkettő vízzel duzzadva zselészerű tömeget ad; előbbit a mikrobiológia, utóbbit az élelmiszeripar használja.

Porphyra umbilicalis: Minden tengerben előfordul; a partmenti zóna lakója. Tapadókorong segítségével rögzül az árapályzóna szikláin. Észak-Európában, Japánban őrleményét zabliszttel keverik, így sütnek belőle kenyeret (laver-bread).

Batrachospermum moniliforme: Kékesfekete bolyhos szerkezetű, csúszós tapintású növény. Oldalágai a főágon örvösen állnak, kisebb arasznyi hosszúságú a telep. Forrásokban, patakokban él, hazánkban is.